/
/
ma Olivér névnap van
install tracking codes
2017. November 21
a honlap akadálymentes változata
KERESÉS
az oldalon

Kiss Ramóna és Nyári Dia együtt nyaralt


Kiss Ramóna és Nyári Dia a munkának köszönhetően az évek során igaz barátnők lettek. Gyakran szerveznek közös programokat: a nyári szünetük utolsó napjait is együtt töltötték. A két lány egy Balaton közeli településen, Ramónáék családi fészkében lazított, ahol kiskutyáik társaságában töltődtek fel és a szép időt is kihasználták.

Kiss Ramóna és Nyári Dia barátságukat a Barátok közt sorozatnak köszönhetik, amelynek évek óta szereplői. „Dia kicsit emlékeztetett egykori önmagamra, amikor bekerült a sorozatba. Ő is vidékről jött a fővárosba, igen fiatalon, ahogy korábban én is. Át tudtam érezni a helyzetét és segítettem kicsit neki, hogy könnyebben megszokja az új életét" - emlékszik vissza Ramóna. A csinos színésznő azt is hozzátette, hogy nagyon hamar megkedvelte fiatal kolléganőjét, akire ma már húgaként és barátnőjeként tekint. „Felnéztem Ramira már a kezdetektől fogva. Nagyon jó tanácsokat kaptam tőle, segített megszokni az új környezetet, és ha kellett, lelki támaszt is nyújtott" - tette hozzá Dia.

A két lány barátsága az utóbbi egy évben lett igen szoros, sok közös programot szerveznek. Jól megérdemelt szabadágukat a Balaton közeli Sólyban töltötték - a település Ramóna szívéhez áll különösenközel. „Úgy tíz évvel ezelőtt döntötték el a szüleim, hogy a festői szépségű Sólyba költöznek, amelyet a Séd patak szel ketté és erdők, szőlőhegyek tarkítanak. Az ezer éves történelmi kis faluban zajlott valószínűsíthetően István és Koppány csatája is. Nagyon szeretek itt lenni, a nyugalmat és a békességet jelenti számomra" - mesélte Ramóna, aki Diával együtt lazított a családi fészekben. 

A lányok ezt a közös pár napot főleg pihenéssel töltötték: napoztak, labdáztak, kikapcsolódtak. Ramóna gondoskodó nővérként odafigyelt arra is, hogy Dia ne tartózkodjon hosszú ideig a napon. „Mindketten imádunk napozni és szeretjük a Balatont is. Viszont a nagy melegben és az erős napsütésben óvatosak vagyunk, mert a bőrünk egészsége nagyon fontos számunkra" - jegyezte meg Ramóna, aki azt is hozzátette, hogy a bőrének ilyenkor jól esik a hidratálás. „A természetesség hívei vagyunk és mivel az aloe verát már dédszüleink is alkalmazták, így mi is bátran ápoljuk vele a bőrünket. Az aloe vera, az uborkakivonat és a menthol együttese kellemesen hűsít, nyugtat és regenerál” - mondta el Dia. 

Dia szerint egyébként Ramónával sok dologban hasonlítanak, ugyanakkor jól kiegészítik egymást. „Picit visszafogottabb vagyok, így előfordul, hogy Rami felráz, nem hagyja, hogy bezárkózzam; én pedig cserébe visszahúzom őt, amikor kell." A lányok kiskutyáikat is magukkal vitték a nyaralásra, akik gazdijaikhoz hasonlóan szintén jóban vannak. „Rami westije, Lucas egyenesen szerelmes az én kis Phoebem-be. Mindketten kis termetű terrierek, így nagyon jól kijönnek egymással" - mondta el Dia.