/
/
ma Jusztina névnap van
install tracking codes
2017. Szeptember 26
a honlap akadálymentes változata
KERESÉS
az oldalon

„Az én otthonom a bizonytalanság.” – Interjú Klein Dáviddal


Klein Dávid magashegyi expedíciós hegymászó, aki eddig már három 8000 méter feletti csúcsot ért el: a Gasherbrum II-t (8035 méter), Cso-Oju-t (8201 méter) és tavaly ősszel a Manaslut (8156 méter), már a negyedik 8000 méternél magasabb hegycsúcs megmászására készül.

A Johnnie Walker Annapurna Expedíció során a világ tizennégy hasonló adottságokkal rendelkező csúcsából ez az egyik, amin még nem járt magyar hegymászó. Útját nehezíti majd, hogy csakúgy, mint legutóbb a Manuslun, az Annapurnára is oxigénpalack és teherhordók nélkül mászik fel és egyedül indul útnak március 11-én Budapestről. A szabadságot a maga teljességében megélő életmódjáról, a hegymászásról, az azzal kapcsolatos gondolatairól és természetesen az előtte álló, rengeteg kihívással járó expedícióról is beszélgettünk…

13 éves korodban ismerkedtél meg a hegymászással és 1998 óta vagy expedíciós hegymászó, a 8000-sek közül három csúcson jártál már. Ismét egy 8000 méter feletti megmászására készülsz, amiről később kérdezlek is, de előtte egy picit mesélj, kérlek, arról, hogy milyen tulajdonsággal kell rendelkeznie egy expedíciós hegymászónak ahhoz, hogy ilyen teljesítményekre legyen képes?

Legelőször is, egy expedíciós hegymászónak legyen türelme. Az expedíciózás nem egy kapkodós dolog, komoly felkészülést és tervezést igényel. Egy-egy hegy megmászása nagy áldozatokat kíván, ezért fontos, hogy tudd, hogy valójában téged mi hajt és azt is tudnod kell, hogy mi az, amiért megéri. Ezeken túl még az önismeretet és az életörömöt is kiemelném, hiszen egy élményközpontú elfoglaltságról van szó. De ez inkább következménye az expedíciózásnak, mert rájössz, milyen nagyszerű dolog létezni.

Egy korábban készült interjúban elmondtad, hogy az expedíciós hegymászás egy igen gyakorlatias tevékenység, de magasztos élményeket is át lehet élni közben, sőt ez utóbbi lenne a lényeg. Átadható valami azokból az élményekből egy olyan ember számára, aki soha nem élt át ilyesmit?

Szerintem igen, és nyilván más területeken is át lehet ezt élni. Nekem ez az önmagamon való munkálkodás eszköze, másoknak pedig más. Valamennyit lehozok egy expedíció után magammal úgy, hogy én magam például világosabban egyértelműbben tudok fogalmazni és ugyanakkor érzékenyebbé is válok. Nagy szavaknak tűnhet, de azt gondolom, hogy vállalható is: egy picivel talán jobb emberként térek vissza egy-egy expedícióról.

Egy nagyon nagy része persze átadhatatlan és elveszik. Én magam is már múlt időben beszélek az őszi Manaslu-expedícióról, mert nyilván az emlékek egy része elhalványul és a múltba vész, egy részlete pedig itt marad velem.

Nemrégiben egy fesztiválon elmesélted, hogy egy igazán szabad, kötöttségek nélküli életet élsz, ami a te alapállapotod is. Hónapokat töltesz akár Indiában vagy a világ bármely pontján. „Az én otthonom a bizonytalanság.” – mondtad akkor. A családod és az éppen aktuális párod hogyan viselik ezt?

Én senkire nem akarnám ráerőltetni a bizonytalanságot. Ugyanakkor pedig olyan sokan vagyunk ezen a bolygón, rengeteg érdekes emberrel találkozhatunk, és én olyan emberek társaságát szoktam nagyra értékelni, olyan emberekkel tudok hosszabb időt együtt tölteni, akik szintén örömmel mondanak igent a bizonytalanságra. Ez nem egy rossz dolog, annak ellenére, hogy a bizonytalanságot az emberek általában negatív dolognak írják le. A kreatív, inspirációval teli, furcsa dolgok, mint az utazás, a művészet, vagy számomra a hegymászás nagyon sokat tudnak adni, és persze nagyon sok áldozatot is kívánnak. Ez egy intenzív, valóban bizonytalansággal teli, ugyanakkor örömteli élet számomra. Nem egy könnyű élet, de akkor is boldoggá tesz.

Amikor nem a hegyeket járod, és éppen itthon vagy, mivel foglalkozol, hogyan telnek a napjaid?

Hatalmas szeletét teszi ki az életemnek az expedíciókra való felkészülés. Nem megy úgy, illetve nem lehet, vagy legalább is felelőtlenség lenne úgy elindulni egy 8000 méter feletti csúcsra, hogy arra ne készülnék fel alaposan. Tudatában vagyok annak, hogy ezek veszélyes hegyek és tartozom annyival a családomnak is, hogy a lehető legjobb állapotban indulok el.

Ezen kívül, mindenféle érdekes dolgot csinálok. Az édesapámmal és a bátyámmal hármasban van egy icipici könyvkiadónk. Igyekszünk olyan könyveket kiadni, amik értékteremtőek. Nagyon erősen hiszek a holisztikus személyközpontú pedagógiában, pszichológiában és főleg ebben a tárgykörben jelentetek meg kiadványokat. Előfordul továbbá, hogy csavargok, utazom, stoppolok. Néhány egyetemet is elvégeztem, és még most is az ELTE BTK doktorandusz hallgatója vagyok filozófia szakon.

Visszatérve a hegymászáshoz, ez egy nagyon nagy precizitást, odafigyelést igénylő tevékenység, ahol minden pillanatban észnél kell lenni. Egy laikus számára, rendkívül ijesztőnek tűnhet, te azonban - ahogy azt már korábban többször is elmondtad - nem érzel félelmet. Hogyan tudsz ennyire elvonatkoztatni ettől az emberi alaptulajdonságtól? Hogyan kezeled a bizonytalanságot, ami egy csúcstámadáskor vagy akár az expedíció során felmerül, és mire koncentrálsz helyette?

Egy hosszú expedíció során, mindenféle lelkiállapoton át fogok haladni. Lesz úgy, hogy bizonytalanságot érzek, lesz úgy, hogy nem tudom, hogy a helyes stratégiát választom-e éppen, a helyes döntést hozom-e meg. Tehát sok tépelődésből és bizonytalanságból áll egy expedíció, ezért is fontos, hogy lelkesek legyünk és közben jól tűrjük a bizonytalanságot. Igazából, odafönt tényleg azt érzem, hogy a közegemben vagyok. Magasan vagyok, fúj a szél, vagy éppen szélcsend van, szikla és jég vesz körül, az egy olyan egyértelmű dolog. Azt hiszem, hogy részben azért nem foglalkozom a félelemmel, mert mindig van dolgom. Rengeteg gyakorlatias választ kell adnom az engem körülvevő világra, miközben a gondolkodásom nagyon leegyszerűsödik az oxigénhiánytól. Nem azzal foglalkozom, hogy hó és jég az egész, hanem azzal, hogy fázik-e már annyira a kezem vagy a lábam, hogy meg kelljen állni, lóbálni kellene-e a lábam, vagy levenni a bakancsomat és megmasszírozni a lábujjaimat. Sokkal inkább ezek a gondolatok határozzák meg a gondolkodásomat.

Amikor lefelé jövünk az expedíció után, akkor törnek fel ezek az érzések, a reflex ilyenkor kezdődik, amikor lejövünk a hegyről, amikor sétálunk a völgyekben. Amikor odafent vagyok, akkor nem egy bonyolult, filozofikus gondolkodás, hanem sokkal inkább egy egyszerű gondolkodás jellemez. Akkor inkább átélem a létezést, amikor pedig már lent vagyok, akkor elgondolkodom azon, amit átéltem. Mind a kettő fontos, az is, amit átéltem és az is, hogy építem be a világomba azt, amit átéltem.

Akkor pedig még jobban koncentrálni, amikor lefelé tartasz a hegyről, ha jól tudom…

Valóban, a csúcs az félúton van, az az út egyik fele. Talán mondhatjuk, hogy a fontosabbik fele éppen az, hogy le is jöjjünk onnan.

Álmodozás és tervezés, kivételes fizikai és mentális erőnlét és rendkívüli kitartás kell ahhoz, amit te csinálsz. Hogyan, mi alapján döntöd el, hogy épp melyik csúcsot veszed célba, és hogyan zajlik ez a tervezés és a felkészülési folyamat?

Az első mindig az inspiráció. Egy hegyet meglátni és megszeretni egy megmagyarázhatatlan dolog. Látsz egy fényképet, valaki mesél valami fantasztikusat, megnézel egy filmet és egyszer csak azt mondod, hogy ezt a hegyet, ezt a falat vagy ezt az útvonalat szeretnéd bejárni, és amikor megvan a megfelelő érzelmi kötődés, akkor megpróbálod az egészet felépíteni a fejedben. El kell dönteni, hogy akarod megcsinálni: egyedül, csapattal vagy mászó társsal, és azt is, hogy milyen stílusban. Amikor pedig már összeállt fejben az expedíció, akkor a gyakorlati vázát is fel kell építeni az egésznek, utána elindulsz és megvalósítod.

Az ember határai folyamatosan tágíthatók?

Nem tudom, hogy meddig tágíthatók, de szerintem az mindenre igaz: ahogy idősebbek leszünk, úgy szűkül a világ. Én ezt nem élem át és azt hiszem, hogy tudatosan is kerülöm, hogy valami ilyesmi történjen velem.

Alig 5 hónappal ezelőtt tértél vissza a Himalájáról, a 8156 méteres Manaslu csúcs megmászása után, és most ismét oda készülsz. Ezúttal a 8091 méter magasba, az Annapurnára, ugyanúgy oxigénpalack és teherhordók nélkül. Mesélj, kérlek, a tervezett expedíciódról!

A Johnnie Walker Annapurna Expedíció célja, hogy elérjem a 8091 méteres Annapurna egyik csúcsát. Több csúcsa van, de csak az Annapurna I az egyedüli 8000-es. Nagyon hasonló a Manasluhoz. Nem véletlen, hogy egymás után következik ez a két expedíció. A klímáját, a technikai nehézségét, a veszélyességét tekintve, illetve a stratégia szempontjából nézve nagyon sok hasonlóság van a két hegy között. Azokat a megoldásokat, amiket kitaláltam a Manaslun, alkalmazom majd most is. A Johnnie Walker Annapurna Expedícióra egyedül indulok el Budapestről. Itthonról kommunikációs szakember, edző és még rengeteg ember segíti a munkámat, de a terepen egyedül leszek. Könnyű felszereléssel kell mozognom. Nagyon sok lesz az éjszakai, napfelkelte előtti mozgás, mert lavinaveszélyes helyről van szó, amik napos időben fokozottabban előfordulhatnak. Fontos az is, hogy milyen minőségű havon mozgok és éjszaka a hó sokkal jobban tart.

Március 11-én indulsz. Mikorra várható, hogy eléred az alaptábort?

A Johnnie Walker Annapurna Expedíció fázisai a következőképpen épülnek fel:

Március 12-én érkezem Katmanduba. Előre láthatólag 15-én indulok tovább Katmanduból egy Pokhara nevű „turistás” kis városba. Van ott egy nagyon szép tó is. Szerintem 16-án kezdődik meg az alaptábor gyalogos megközelítése. Hozzávetőleg egy hétig masírozok majd, először tundrán, aztán pedig magaslati legelőkön, pásztor településeken keresztül az alaptáborba. Ez a megközelítés fázisa. Az alaptábor fölött - ami 4100 méter körül lesz -, kezdődik majd a felépítés fázisa, amikor is az alaptáborból kiindulva, úgy nevezett akklimatizációs köröket valósítok meg. Lehet négy-öt, vagy akár csak három, ezt még nem tudom megmondani előre. De egyre hosszabb időt töltök majd el odafent és minden alkalommal egyre magasabbra mászok fel. Minden egyes akklimatizációs kör után visszatérek majd az alaptáborba pihenni. Amikor úgy érzem, hogy készen állok és a hegy is készen áll, tehát az időjárás megfelelő lesz, akkor indítom a csúcstámadást, ami nagyjából egy hetet vesz majd igénybe. Három-négy, maximum öt nap, amíg felérek a csúcsra, úgy, hogy táborról táborra haladok. A támadás napja az lesz, amikor a legfelső táborból elindulok, felmegyek a csúcsig és onnan visszatérek ugyanoda. Onnantól kezdve pedig kezdődik a levonulás.

Májusban számíthatunk a hazaérkezésedre. De addig is, ha végig szeretnénk követni az utadat, azt hol tehetjük meg?

A szponzorom, a Johnnie Walker Facebook-oldalán és valószínűleg a saját közösségi oldalamon is lesz arra lehetőség, hogy kövessék az expedíció történéseit.

 

Busz-On Magazin: Írta: Kis Szilvia